Húszas éveimből egyetlen kép van előttem: merev részegen ülök szótlanul magam elé meredten. Valami szar buliba' vagyunk, kb a Vittulát képzelem el, ha még egyszer megláttok ott, leszopom a Szikorát. Kitaláltam, hogy ma is elkezdem magam leinni. Ismerkedni azt nem szoktam, meg a szerelmeimnek bejönni. "A szex vajon mi?" Hogy a bajom vajon mi, azt ha nagyon-nagyon ki vagyok, akkor hagyom. Valamiért azt hiszem, hogy a puszta jelenlétem majd magától bevonz ilyen lányokat, akik beszélgetnének. De ilyenek nincsenek, csak sóhajok és panaszok, hogy sokkal beleszarósabbnak kéne lennem, úgyhogy bebaszok. Nem alszok senkivel száz éve, de még reménykedek, hogy majd ma este más lesz, de hát ezt csinálom négy hete, hogy várom a feleségemet, miközben totál szétesek, de ez egy szép mese, itt nem érvényes a nagy számok törvénye se. Még szemezni se merek, haver ez extra durva. A testtartásom merevebb, mint egy diktatúra. A lelkiismeretem a szolga, a diktátor a vágyam, de a testem az útjában áll, mer' a gazdája gyáva. Általában nem veszem ennyire véresen komolyan, nem kritizálom magam ilyen élesen, de most már elárulhatom, hogy kábé tizenhat évesen volt a leges-legaktívabb a szexuális életem. Vagyis nem teljesen, igazából akkor volt aktív, az elmúlt 10 évemről nem mondok semmit. Én nem tom, hogy ez kell-e egy embernek ez a szex, és ha valaki ennyi ideig nem nyomja, azzal mi lesz. Egyszer csak megőrül, és felforgatja a várost, ez a kiszabadult állat, a szádba nyomja a károm. Hajnali három, eltűnt minden barátom, de én még várok, de már az órámon a számokat is alig látom. Egy ártatlan kis sörözésnek titulálva, szégyenteljesen beállva ülök az igazira várva. Mi a faszt csinálok én itt, és hogy lett ez kitalálva, hogy én ma megtalálom a szerelmem a húgyos Vittulába'. Olyan érzésem van, hogy itt csak én vagyok ilyen negatív, bár ez a holdfényes éj bevadít, de a bánatom megadeep. Megadatik, hogy azt hiszem, majd az "uni" belazít, oh, de attól se leszek csupa szív, csak még visszataszítóbb. Vitkó meg a Beat: Mint a weed, a kóla meg a speed, mint a titkok meg a szitkok meg az xbox és a hipnózis, amit a Viktor visz, meg a disznói, úgy pusztítják a lelket. Kerüld el a Vittulát meg a Beat on the brat-et!

A Margit-szigetre menet, azon gondolkodom pár perccel a randi előtt, hogy mi legyen az első mondatom. "Hello Oli vagyok, általában ilyen halkan beszélek, az igazat megvallva, nincs túl nagy önbizalmam." Micsoda? A farkam?! Hát azt most nem fogom itt kitárni, de ha rajtam múlik, egyhamar nem fogsz utána járni. Ugyanis bizonyos dolgoktól időnként kicsit félek. Előbb vetném magam a Dunába, minthogy hozzád érjek. Általában azt is megkérdezem, hogy "nem lenne kedved csókolózni", bár az általában, az is tíz évente egyszer. Akkor se józanon, úgy pláne nem szoktam semmit, a biztonság kedvéért pár sört most is elhoztam. Egy szerelmes kis estéhez minden adott, ez szerencse, csak valami a levegőbe nem tiszta, meg valami velem se. A húspiacon kinéztük, hogy szép ez a sonka, Az algoritmus-isten így számolta ki a sorsunkat. De ez a tizedik meccsem, és ő most végre rajta van. A többi annyit se válaszolt, hogy szopjam le magam. Egy kis spiri, egy kis vega mindakettőt bírom, komplex világokat építek fel pár olcsó maníron. Meglátom, és mosolygunk, kezet fogunk szépen, megdöbbenve nyugtázom, hogy olyan, mint a képen. Örülök a helyzetnek, határozottan, nyájasan, bénán vigyorgok, ahogy ilyenkor szoktam. De három mondat épp elég, hogy mindent tönkre tegyen... Hogy az izgatott szerelmesből, a kiábrándult legyek. Indításnak kérdezi, hogy nincs-e füvem, majd panaszkodik tinédzseresen, sokszor elhangzik, hogy kurva Isten. Végig a telóját baszkódja, el is megy a kedvem. Ítélkezem, nincs bocsánat, fellebbezhetetlen. De hát ez rosszul esett, nem kell se több se kevesebb. Legközelebb egy rapid randi eventet keresek. Érdeklődtem nála, milyen gyakran szokott sírni, kb weird-nek nézett, aztán elment pisilni. Fejben átkapcsolok, gondolom nem férjet keres ő, végülis a tinder csak mostanába lett ilyen társkereső. Nyissuk meg a söröket! Az hátha útba igazít. Valamit elindít, vagy áthidal, eltakar, kilazít. De minek jöttem én? Azért hogy egy takarék lángnyi gázt legalább hagyjak annak a reménynek, hogy takarít egy lány a házba majd? Csak félelemből, hogy egyedül leszek, hogy üres a ház. Már az, hogy ez most eszembe jutott, ez eleve geci gáz. Bár ha ma este lecidáz, na jó ez magas labda, amúgy jó lenne, de a dolgok egyelőre nem úgy haladnak. Nem is jövök be neki tuti, bár egy kicsit furán néz, de huszonháromszor benéztem már, ne legyen ez a huszonnégy. Azért húzom még, a blúzom kék, egyedül talán duzzognék, viszont a kussok rég kínosabbak annál, hogy ne érezzem, hogy "húzzak már!" Valszeg ő is érzi, hogy ez nem mutat túl a barátságon, már kedvem se lenne hozzá érni, nem csak bátorságom. Nem bírom tovább ezt a halott zötykölődést, megkérdezem, ő hogy látja a kettőnk jövőjét. Megnyugtat, hogy szívességet tettem a kérdéssel, rövidre zárja, elköszön, majd eltűnik egy lépéssel. Egyértelmű feloldás, már-már bűnös öröm, ismerős terep végre: a hold, a magány és a söröm. Wooh...

Nem értem azokat, akik soha nem szoktak kábítószerezni, meg lányokhoz odamenni. Nekem ez valahogy simán megy, de van, aki csicskán születik meg, mondja, hogy neki ez nem is kell, közbe' csak csicska gecire... Ez kémia, erről te nem tehetsz... Valaki vonzó, de te nem lehetsz. Hiába tepersz, izzadás. Van erre egy jó szó: csicskagyász. Bébi, szeretkezz velem légyszi, alig tudok beszélni, de bevallom, hogy jó nézni, ahogy rázod a picsád jó hangosan visítsá', a sok csicska fasz nézze, ahogy jól megkeféllek. 15 lány egy héten, én a csajoktól nem félek. Valahogy bejövök nekik, nem úgy mint a csicska gecik, akik azt hiszik, tévesen, hogy ezek nem a faszra éhesek. Eljátszák, hogy kedvesek, de a bulák nem ettől nedvesek. Ismertem egy gyereket, az mindig pofára esett, szerintem így született, vagy a kisugárzása lehet. Olyan, hogy egyből megérzik... Ez a csicska nyomulás, penész íz. Egyfolytában stresszelt, valamilyen Olivér, asszem. Bébi, szeretkezz velem légyszi, alig tudok beszélni, de bevallom, hogy jó nézni, ahogy rázod a picsád jó hangosan visítsá' a sok csicska fasz nézi, hogyan kell megkefélni egy ilyen fain Bébit, szeretkezz velem lécci alig tudok beszélni, de bevallom, hogy jó nézni, ahogy rázod a picsád, jó hangosan visítsá' a sok csicska fasz nézze, ahogy jól megkeféllek.

Sétálok a sivatagban, valamit keresek, ami még jó, amit szeretni lehet. Nagyon kihalt ez a hely, fázom, reszketek, csak szörnyek vannak itt, de ők nekem idegenek. Volt egy barátom, ő sokat nevetett, de akkoriban nem voltam még ilyen számkivetett. Mondta, hogy őt kövessem mindig, mert ha nem, a kertek, a virágok, homok lesz itt minden. Vagyis nem fenyegetőn, csak kedvesen mondta, hogy ő vigyázna rám, mint a kis hercegre a rózsa. Vagyis pont fordítva, de ez szinte mindegy: állítólag ugyanúgy szeret téged, ha valakit te szeretsz tényleg. Sétáltunk, játszottunk és nevettünk sokat, örült, mikor teljesen elhittem az álmomat. Azt mondta, hogy én leszek a világon a legboldogabb, csak sose hazudjak, se neki se magamnak. Hármasban voltunk akkor már vagyis inkább négy, ő meg én és egy lány, és neki a vállán is egy lény. Minden nap együtt álmodtunk, és együtt keltünk, nárciszokat ültettünk, közben énekeltünk. Egyik nap felébredtem, még mindenki aludt, kiszöktem a szobából, előttem az út. Máig nem tudom, pontosan mi ütött belém, de akkor vált homokká az első levél. Egyedül voltam, ennek akkor örültem, hajnalig futottam megrészegülten. Mosolyogtam, öleltem, aki csak jött szembe, de részegen nem is lehetsz igazán őszinte. Aztán ezt is meguntam, és észre vettem, hogy alig vannak már növények körülöttem. Egy nagy homokdombon ülve jött a gondolat, megpróbálom felkutatni régi barátomat. Álmomban az arca más volt és nem hozzám beszélt. Kerestem, de a homokot fújta a szemembe a szembe szél. Próbáltam úgy is, hogy senkinek nem hazudtam, de hogy mi az igaz, azt is csak tőle tudtam. Aztán feladtam. És egy idős hölgy jött, adott egy üvegcsét, benne valami zöld lötty. A barátom majd visszajön, csak ezt meg kell inni, nem ő lesz az, csak úgy néz ki, de el lehet hinni. Megittam és káprázat volt, amit akkor láttam, elém tárult egy világ, amelyik hibátlan. Minden homokszemcséből kinőtt egy virág, és sok kedves ember, akik úgy néztek ki, mint az a barát, és énekeltek. "Én vagyok a jó kedved, nem kell neked mindig szenvedned. Gyere velem, fogom a kezed... Táncoljunk hát még egyet, én megszelídítem a félelmed. Csak gyere! Fogd a kezem!" Aztán hirtelen vége, megint sivatag, teljesen sötét van, mindenem szétfagy. Már nem a barátom érdekel, csak az a kék vagy zöld lé, azt a nőt én megkeresem, hogy még adjon. Találkoztunk megint, de ez már nem olyan, mint rég, Azóta fecskendeznem kell, hogy valamit érezzek még. Aztán kitaláltam, hogy megveszek tőle mindent, amije van, nem bírok ki több napot ebben a fagyos sivatagban.

-Az összes rabló***nek egy nagy pofont le****nék! -A társadalmi küldetéstudat szép, de ez nem az még. -Akkor szavaznék mindenki helyett, vagy inkább szerveznék valami képzést, a ****om felébredne végre egy egész nép! "Felnyitni valaki szemét." - Ez a gondolat tetszett. Nem is kell messzire menned, az apáddal kezdjed. De ilyen Németh Szilárdok itt mindig is lesznek, és egy felfuvalkodott, beképzelt ****t te nem váltasz meg. Ennél már nincs lejjebb, a fejemen pörgök, de a világ nem jobb attól, hogy pár ****kalapon hőbörgök. Kikerülhetném, hogyha nagyon akarnám. Talán nem viszketne annyira, ha nem vakarnám. A haragom barbár, mer' az visszamar rám, én is adnám, ha eltakarodnának, de a szar vibe az szar vibe. Vigyék a gecis pénzem is, csak engem hagyjanak! Többször nem merülök le velük, egyedül rohadjanak! Ez egy fura hely, elég nyomasztó. Mástól itt te csodát ne várjál csak magadtól. Hogy lehet valami bármennyire is jó, ami rosszindulatból születik, meg utálatból? Ez egy fura hely, elég nyomasztó. Mástól itt te csodát ne várjál csak magadtól. Minden kötél szakadt, elsüllyedt minden hajó. Rajtuk már nem segíthetsz, de te még lehetsz jó. Már rég nem az a kérdés, hogy kapják-e be a ****om, vagy hogy a "mocskos fidesz"-re milyen rím passzol. Sokkal inkább az, hogy vajon én még hányszor hagyom, hogy ez a sok *** maxon lenyomasszon? Inkább elfelejteném, kitörölném, szakadjon ki belőlem az összes utálattal átitatott neuron. Ha még egyszer valaki elmondja, hogy stadion, a ***om előrántom úgy, hogy a szájába akadjon. Nem érdekel a kisvasút! Pont eléggé utálom, hogy minden ártatlan szóról valami rosszra kell asszociálnom. Helikopter, liget, narancs, foci, kövér, bajszos, ****, ****. Miért kell nekem ezt nézni, ahogy pár ostoba *** nagyon gyenge színészekkel egy gagyi valóságshow-t játszik? Előbb a fejembe aztán a lelkemre mászik. "Spread nothing but love!" De love itt nincs, úgyhogy ez nothing haver. Ez egy fura hely, elég nyomasztó. Mástól itt te csodát ne várjál csak magadtól. Hogy lehet valami bármennyire is jó, ami rosszindulatból születik, meg utálatból?! Ez egy fura hely, elég nyomasztó. Mástól itt te csodát ne várjál csak magadtól. Minden kötél szakadt, elsüllyedt minden hajó. Rajtuk már nem segíthetsz, de te még lehetsz jó. Előbb-utóbb majd csak vége lesz ennek is egyszer, de nem akarok több kontaktot a sötét felemmel. Úgyse arra emlékszek majd, hogy a '10-es években, de jó volt utálni néhány buta üzletembert. .... Részedről letudva, végülis a füled befoghatod. Ha a gyereked herkás lesz, majd őt is otthagyod? Mert meguntad, lehúz, rossz kedved lesz tőle. Ami nem szórakoztat, menekülsz előle. Az első szerelmedet is pont ugyanígy dobtad. Melózni kell rajta? Majd találsz egy jobbat... Ja, hogy ez ennyire nyomasztó? Nem kell ilyen áron? Senki nem állította, hogy a politika leányálom. Én se azért csinálom, mert annyira imádom, de ha én se csinálnám, akkor mégis mitől várom, hogy ne tartson ez még 13 vagy huszonhárom évig, és hogy egy facebook poszt után, ne kelljen a rendőrt várnom. Azt mondod, jobb nem is tudni? Na hát te aztán azt is fapofával néznéd, ha Orbán a húgod ****ná. Én is rohadtul unom, de hát ebből kell főzni. Úgyhogy menj csak szépen oda a faterodhoz, és próbáld meggyőzni... vagy legalább csak dumáljatok végre.

6-7 éves voltam, mikor hallottam egy számot, amiben egy ripacs MC eljátssza, hogy részeg, egy hatévesnek ez kicsit még vicces. Ugyanez valami takarítóról is beszélt, nem tom mér, de lelke rajta, egy kisgyereknél még bevágódhat, ilyen ócska szarral, ha ezt akarja. Ja. Később egy nagyon csúnyán beszélő szakállas gengszeteren hüledezett az egész harmadik á. úristen, itt azt mondja, hogy "na meg a pinák?" (nem az bulák.) Rejtegettük a kazikat, és örültünk neki, hogy ilyen csúnyán beszél. Eredeti ötlet, zseni koponyák: Mondjuk el sokszor, hogy baszd meg az anyád! Egy bőgatyás srác, vérző orral mondja, hogy nincs sírás, instant crush, a magyar eminem megjött, ezt benyeltük a crunch-csal együtt. nem tudtuk, hogy mi a négy ütem, de ezt a pofát megszerettem. Kívülről fújtam, bírtam a videót, a nagy tojást, meg azt a kék zakót. Az előző szakállasnak a barátja volt, valami ducibb forma, egy fekete porsche előtt állva adott ki fura hangokat, olyat, hogy ..aaaa Emlékszem, hogy már akkor is azt gondoltam, hogy ez full gagyi. Minek eljátszani, hogy kemény vagy?! Meg a drága autókat is leszartam. Ref.: Tőlem nem kérdezték, szívem szerint hol születnék. Ide küldtek: "Ez jó lesz neked. Itt is van rap! Tessék, egyed! Tőlem nem kérdezték, szívem szerint hol születnék. Csak ide küldtek: "Ez jó lesz neked. Itt is van rap! Tessék, egyed!" Nem kérdezték, hol születnék. Itt is van rap. Tessék egyed! X2 Apropó, autók. Akkor hallottam egy számot, nem volt benne más, csak valami sebváltók. "Gipigipigip", ezen mulattak, apám negyvenes haverja mutatta. Nem jött be, emlékszem. Mondtam már, hogy a kocsikat egészen régóta lefostam. Inkább az a másik jobban: "Magyar nemzeti..." nem tom hogyvan. Ezek poén tagok, ezek legalább nem játsszák el, hogy ők a faszák, Szarnak mindenre, pont ezért. Még a Tisza reklám is belefért. Egy tagot viszont ki kellett rúgni, lehet hogy ő nem akart becsicskulni. Ő király, valahogy ilyen faszán tróger. "Há'nesze hülye paraszt", a tisza pulóver! 2005, megrökönyödök, a sok szar ömlik ki a könyökömön. Majd jön valami, amin tudok sírni, ez olyan, hogy lesz kedved neked is írni, ja. Bevettük, hogy ez költészet, nem tom, mi volt az, de egy földrésszel arréb se bölcsészkedett így senki előtte. Az akkor jó volt, közben felnőttem. Ki is kopott, el is múlt. A költő rúg egy utolsót, a reklámszakember pedig érvényesül, ahol tud. Szóval ezt is bírtam kölökként. Hát semmi nem tart örökké. Csak találj pár nyakatekert rímet, és a ripacs Puzsér is szopja brédet. Ref. A rímhadaró borsodi troll, feltűnik, kezében füstöl a toll. Kár, hogy a guillotine most visszafelé sült el. Többet ésszel, mint indulatos dühvel! Hiroshimában is szarnak a trendre. Egy kis kocsmában ülnek ketten, beszélgetnek, egy szót se értek, mindakettő kurva részeg. Az egyik egy kiskutyát simogat, a másik egy gitárral bólogat, Sátántangós hangulat, csak ezek viccesek, és boldogak. Rémeket látok, ha tovább megyek: Gengszeterek és műmájerek. Puna... Flu... Hallo.. egek. Hogy mondjam, hogy jó fej legyek?! A való világos srácról is beszélnem kéne. A fenébe, éppen elég fájó a ténye, hogy bárhova nézek, a képe vagy a zenéje, van előttem, akaratom ellenére. MO egy jó hely! Nehéz, de hidd el: Itt pizza király lehetsz a fos zenéiddel. Ó, csak ne adja a véletlen, hogy összefussunk abban a másik életben, ja. Ref.

Jött az magától, hogy én repper legyek, végülis menő is vagyok, meg szívok is eleget. Pénzt keresek azzal, hogy csak énekelek arról, hogy pénzt keresek azzal, hogy menő vagyok, és hogy füvezek. Vagyis szívom a füvet. Ez a topik beindít. Ebben a számban meg úgy hívom hogy weed. Vannak sapkáim is, amit néha fölveszek, de szóval röviden te egy csicska vagy, én meg füvezek. Bassza meg, mit írjak még? Miről szoktak még beszélni? Azt mondtam már, hogy eléggé szeretek beszívni? Az a legjobb érzés, ahogy a weed-et szívom, na jó most már inkább zöldnek vagy gandzsának hívom. És most mit mondjak? Ja megvan! Eszembe jutott: Én faszán reppelek, te meg szarul nyomod. Na, de most figyelj: "te elhasalsz, én meg hasítok." Baszki, ez mekkora volt! Hát erre beszívok. Nem vagy jó, még nem vagy kész, csak egy közepes karakterszínész. A játékod még megszakad, de már egész jól beleéled magad. Nem vagy jó, még nem vagy kész, csak egy közepes karakterszínész. De most már látnék valamit abból, hogy vajon, milyen lennél te alapból. Bang-bang! Én vagyok az a kemény arc, aki egyből pofán basz, ha egy szót is beugatsz. (rahh) Imádom ezt a rosszfiús szerepet, meg a kábszereket, de verekedni is szeretek. Szerintem aki gyenge, az dögöljön meg! Akkor nekem hogy sikerült feljutni ide? Mer' én nem vagyok egy ilyen nyápic fasz, tudhatnád, hogy még mindig az erősebb kutya basz'. Kis fasz, bang-bang, az erőszak a véremben, a farkastörvények alól nem bújsz ki, megértetted?! Engem a jó cucc és a jó pina tartanak életben, mindent elértem, amit csak kérhettem. Ahonnan indultam, a sok pofont nem kértem, de örökre megjegyeztem, itt van a szívemben. Egyszer fenn, és egyszer lenn. De szétbaszom a fejed, ha nem vigyázol velem. Nem vagy jó, még nem vagy kész, csak egy közepes karakterszínész. A játékod még megszakad, de azért már egész jól beleéled magad. Nem vagy jó, még nem vagy kész, csak egy közepes karakterszínész. De most már látnék valamit abból, hogy vajon milyen lennél te alapból.

Hegyi Olivér vagyok, ez nem könnyű szerep. Mindig el kell játszanom azt, hogy bereccsenek. Réges-régen elhittem, hogy a boldogság luxus, maradt nekem a bánat s vele néhány komplexus. A szartenger kellős közepén állok, mégis mint valami messiás, úgy prédikálok. Valami szívről is dumálok, egy kicsit uncsi már... A 'free spirit' nem merül ki egy kötött pulcsinál. Nagyon vicces volt ez a kis önirónia, kedves Hegyi! Egyáltalán nem elcsépelt, abszolút nem gagyi. Neked freestyle-oznod kéne, hogy lazuljál már végre be, rábízhatnád magad az ösztöneidre csak egyszer az életbe'. Tényleg, a szexszel mi a pálya? Legutóbb az exszel?! De az már nyolc éve volt... De azóta egyszer se? Ja, egyetlen egyszer? Mi hogy ő szedett fel? Az ágyadba kéredzkedik, nagy nehezen mellé fekszel. Mi vagy te baszd meg?! Tuti, hogy egy ember? Na figyi, adok egy kis ilyet, de ezt vágod, ez a kender. Mi? Nem kell a kábszi? Mondjuk a fejeden látszik, hogy ilyen szigorú tag lehetsz, valami straight-edge náci. Régebben füveztél, még a gimiben, ahan. Hát, tesó, te tudod. Ki mibe van... Ja, hogy berosszulsz a dzsótól, de azt vágod, hogy az mit jelent? Hogy valami baszottul nincs rendbe' veled. Neee! Harmincegy leszel?! Ezt kb. nem veszem be. 'a faszt keres még az a mikrofon a kezedbe... A true arcok ekkorra már nem hogy nem zenéltek, a Hall of fame-be volt a nevük úgy, hogy már nem is éltek. Te meg még most kezded el, ráadásul pont ezzel a puhapöcs, katyvasz, spiri pop-rappel? De kinek vagy minek, és én mi a faszt kezdjek ezzel? Szerinted itt komolyan majd valakinek pont ez kell?! 30 évesen az embernek már van, hogy gyereke van. Utoljára kapcsolatban tizenhat éves korodban? És sír a szád, hogy még mindig a gimis emlékeidre maszturbálsz, de te vagy az, akinek soha senki nem elég jó, akkor mi a faszt ugrálsz?! Animációs suliba... A MOMÉ-ra jártál... Egy kibaszott rövidfilmet két évig csináltál??? Az is erről az egyetlen csajodról szólt, meg hogy mekkora gyökér voltál, hát sok értelme volt... Akkor is már 27 voltál, mikor azt csináltad. Xavier Dolan-nek a Mommy című filmjét te láttad? A csávó 24 évesen egy olyat rendezett, hogy az nem olyan, mint a tied, az tényleg leszedi a fejedet. Na jó, de hát nem lehet mindenki akkorába. Meg próbálkozni végül is lehet, csak van hogy már hiába. A kályhába dobhatod ezt a szöveget is vagy a lomtárba, ha összeszarod magad, se marad fenn semmi utánad, ja.

Mennyi szép remény, ami a rettegés peremén visszagördült a megvalósulása előtt belém. Inkább bele se mentem, mondom úgyis vesztenék, mennyi benn ragadt, félkész számkezdemény. Elém tárult egy kép, hogy ami nekem teljes egész, egy objektív mércével az édes kevés. A lelkesedésem egy tűz, ami ég, ő a szív és az ész az aki elfújja, hogy ez égő. Mennyi kíváncsiság, aminek az útjába álltam, még úgy se volt merszem, ha fullra beálltam. Összeszámolni is nehéz, a repülni kész szárnyaimat ért újabb és újabb törést. Mennyi szenvedély, amiből hiányolta a mélységet, a gondosan kidolgozott, definiált személyiségem. Ez a hulla-merev arc, ami csak látszólag él, mindenkivel összemér, megítél, és közbe non-stop fél. De ma nem fogok félni, ma csak vállat vonok. Ma nem akarok semmit, mer' ami kell, az jönni fog. Ma totál leszarom, hogy lesz-e esküvői bálom, vagy hogy híres leszek-e, meg az összes kamu álmom. Nem fordulok vissza, és utólag se bánom, ma nem kételkedek, ma csak simán csinálom. Nem pakolgatom agyasan, szépen a szavakat, ma csak mondom amit kell, ahogy jön, ahogy akar. Nem érdekel, hogy hangzik, ez nem költészet, nem készültem soha egy "khm" bölcsésznek. Minden vagyonom, ami van, az a lelkemből fakad, a fejemből csak a sav jön, meg a szépelgő szavak. Nem is ez vagyok, ez a mű letargia, hanem egy sokkal mélyebbről áradó isteni energia. Aminek nincs formája, csak így vagy úgy meg akar valósulni a világban, ahogy tud. A játékos kedvem vagyok, én meg eldönthetem, hogy eltitkolom, vagy szabadon engedem. Nincs több értékítélet, itt csak élmény van, ami lehet ésszel korlátolt, vagy határtalan. Igazi és tiszta, az nem csak egy kép, amin olyanra festettem magam, mintha örülnék. Azt nem kell magyarázni, mert az felettem áll, mikor egy intuíció az anyagba utat talál. Már az se érdekel, ha tényleg szar amit csinálok, 30 éve bujkálok, kiszophatjátok, szarok rátok. Most épp itt vagyok, és végre beleordíthatom, a kibaszott mikrofonba az összes bajom. 30 éve kerülgetem, az igazat a dolgok alatt, hogy ami tényleg létezik, az csak ez az egyetlen pillanat. Hogy lehet hülyén kinéző, lehet egy kicsit fos, de ami a szívemből jön ki, igazából csak az fontos.

" M A K E E D M G R E A T A G A I N "

Az életem legutóbbi tizenöt évének csak elhanyagolható részét teszik ki aktív élmények. Olyanok, mikor a dolgoknak valódi súlya van, vagy valakivel egynek érzem magam egy adott pillanatban. A legnagyobb része, és én főleg erre emlékszem: magányosan sétálok átszellemülve egészen. Hegyen vagy egy réten, városban, főtéren… Csak ezt látom élesen, hogyha visszanézek. Csak megyek a világon kívül elhagyott töltésen, de nem fájó szívvel, sőt ez lett a kedvenc időtöltésem. Azért mert képtelen vagyok meglenni bárki mellett, vagy mert ennél szebb vagy több sohase kellett? Nem tudom, de mindegy is, megvan a mai tervem: most itthon vagyok, elsétálok a szegedi füvészkertbe. Az ovival lehettem itt utoljára, tíz éves korom előtt. Rémlik, hogy az a nagy székelykapu már akkor is bejött. A jegyárustól egy kis térképet is kapok a kertről. Meglátom a rózsákat, lesz egy klassz napom, ez eldőlt. Ott, az arborétumban egyszer csak megvilágosodtam: végül mindig pont úgy a legjobb minden, ahogy van. Hiába akarom én azt minden pillanatban, hogy az életem teljen sokkal izgalmasabban, és hogy nagyon is helye van a sok magányos sétának, majd ha úgy akarja, lesz nagyon izgi is, ha eljön a nap. Megihletetten irkálok egy padon a naplómba ilyesmi közhelyeket a japán pavilonba’. Hogy minden pont így a legjobb, efelől nincs kétségem, hirtelen egy kedves lányhang zavarja meg önfeledtségem. Nem is láttam, ahogy mellém lopódzkodott, dínók vannak a pólóján, és megkérdezi, hogy mit írok. Mondtam, hogy csak ilyen jegyzetek minden hülyeségről, aztán előjött az a furcsa érzés, amit ismerek régről: hogy vagy kérdezni, vagy mondani kell valamit erre, de szerepelni feltétlenül muszáj, nem tudok csak úgy ott lenni. Meg kell felelni, a másik, hogy észreveszem magamon, hogy az első pár szó után megint egyedül lenni akarok. Ari, hogy kérdi, de jobban örülnék, ha most már tovább menne. Az életem ez a kép, de én csak nézem, nem vagyok benne. Mondta, hogy ő is elég gyakran szokott naplót írni, de telóra mondja föl, mer’ annyi minden van, hogy azt már nem lehet bírni. Pont. Oké. És ennyi. Csend. Mosolyog kedvesen, de tovább még midig nem ment. Sokszor van olyan is, hogy minden sejtem érzi: Hiába a sok rinyálás, mégis csak egyedül lenni szeretek a legjobban, de valami átkapcsol bennem, mikor kérdezi, hogy együtt sétálni tovább nincs-e kedvem. Hirtelen megnyugszom, abban a pillanatban. Nem csak három mondatom van, hogy bebizonyítsam: hogy én amúgy menyire jó fej vagyok, most van erre egy egész délután. Viszont ahogy bizalmat szimatolok, lehull minden álruhám. Most esik le, hogy amúgy milyen jó arc már, hogy ezt csak így lazán bedobja nekem, kíváncsi is lettem rá igazán. Itt lett egy másik ember velem, és ez végtelenül több, mintha csak az álmaimba roskadozva egyedül ülök. Persze! Tök jó! Az évelő növények felé indulunk el, visszatarthatatlanul és őszintén mosolyognom kell. Zsófi, tipik bölcsész, és tényleg: magyar szak, elte, semennyire nem olyan, ahogy én a barátnőm elképzeltem. Egy sima csaj. Szemüveges. Végülis így tök okés, így arcra. Nem is túl szép, nem is csúnya, szóval tényleg semmi extra. Hobbija vagyis inkább a legnagyobb álma, hogy zenéljen. Eskü ennyi elég, sokkal pozitívabb a véleményem. Különben elég általános dolgokról beszélgetünk: papírforma szerint merrefelé tart az életünk. Foglalkozásom: hivatalosan animációsfilm készítő, amúgy leginkább ilyen hobbyművész per léhűtő. De az utóbbi időkben főleg egy dolog mozgat: megpróbálni kibekkelni vagy legalább kiismerni az egomat. Azt a hullamerev arcot lecsitítani nem könnyű, de önmagában a művészet…hát, nekem a lelkem a mű. Abban megegyezünk, hogy az életünk a legnagyobb aji a világon, majd nagyon jó ízűt nevetünk egy pöcs alakú virágon. Kicsit olyan ez a Zsófi, mint egy ilyen diákbarát, simán csak kedves ált sulis tanár. Akiről ránézésre bár, azt hinnéd, hogy semmit se vág, mert nem erőlteti rád a szebbnek vélt oldalát. Ha hülyeség is, ami eszébe jut, csak mondja simán, de vicces, meg amúgy a világot ő is megváltaná. Csak lassan veszem észre, milyen felemelő, mennyire nem érdekli őt, hogy ő mennyire nem menő. Egy ilyen sztenderd ember, de kedves és egyre szimpibb, nagynehezen afelett is szemet hunyok, hogy szereti a Quimbyt. Na jó, oké, azért azzal részben ő is egyet ért, hogy Kiss Tibi egy ilyen agyjátszós, ripacs gyökér. Régebben mániám volt, hogy minél zavarba ejtőbb kérdéssekkel bombázzak mindenkit egyből. Mi a legnagyobb félelmed? És sírni szoktál? A volt barátod előtt… Khmm.. Fingottál? Ezekre utána visszagondolni is kellemetlen nagyon, vagy csak öregszem, de ezeket már szerencsére hagyom. Mondta, hogy szerinte nem gáz, ha valaki így szondáztat. Nevetett, és mondta, hogy ő egyszer a kórházban kötött ki, mert annyi ideig visszatartotta… Azóta bátrabb lett, kijárkál a gardróbba. Szerintem ez inkább vicces, de gáznak sohase tartottam, mondja, hogy azér’ én se nevetek a markomba, mikor a szag arcon csap. Hát ennyibe maradunk, aztán azt is ő kérdezi, hogy a barinőm hol van, otthon számítógépezik? Mondjuk nem így kérdezte, ő nem akar vicceskedni, de a válaszom rövid: kb tíz éve nincsen semmi. Nála is elég gázos ez, aztán mondja, hogy kicsit fázik. Egy tónál egy buddhaszobor mellett egy kertész furulyázik. Mondom, hogy ja, végülis tőlem igazából lassan mehetünk, de közbe feltűnt, hogy már baromira nem lennék inkább egyedül. De kb tényleg semmi külcsi, egy normál lány, nincs is bennem semmi olyan, hogy ú de lesmárolnám már. Csak vannak olyan emberek, akikkel csak simán jó, nem várnak tőled semmit, és valahogy sosem unatkozol. Ezt nem lehet szemmel látni, csak érezni tudat alatt, az aurája valahogy megengedi, hogy csak magadat add. De őszintén, nekem most az is bőven elég, hogy nem akarnék máshol lenni, csak egy kicsit itt vele még. A kapu felé is úgy megyek, hogy minél lassabban haladjak, mint gyerekkoromban, mikor nem engedték, hogy Fábinál aludjak. Felmerül bennem, hogy valamit azért még csak feldobok, De megijedek, hogy az már túl sok, félreérthető, meg amúgy se fogok. Soha nem tennék ilyet, mer’ én ilyen vagyok, hogy inkább hagyom de hát láttunk már pár hasonlót és volt már nagyobb bajom. „Hát szia! De nagyon örültem” – és mielőtt elválunk, legalább tizenakárhány másodpercig ölelkezve állunk. De mára ennyi boldogság éppen elég volt, az örök vesztesek nyugalmával hazaindulok. „Ilyen nincs, ilyen nincs!” -csak ezt ismételgetem. Lepörög előttem az egész életem. Hátra nézek hirtelen, de már nem is látom, egyszer csak fejvesztve rohanni kezdek, hátha megtalálom. Meg-megállok közben, mikor az eszem visszakapcsol: „fúú, ez kibaszott ciki lesz öreg, jobb ha lenyugszol.” A sarok után végre meglátom a töltésen, Mosolyog, én is, egy kicsit ciki, de annyira mégsem. Kérdezem, hogy nincs-e kedve még lógni kicsit valahol? Nevetve mondja, hogy ő is pont ugyanerre gondolt. Da ha azt is ő dobja be, az már túlzás tényleg. Baszottul igaza van. Én amúgy mit képzelek? Na mindegy, erről a zenés dologról kérdezek, tökre érdekel, mondja, hogy menjünk le a homokos Tisza-parta, és egy számot elénekel. Mindig a táskájában hord magával egy miniszintit, szívesen eljátszana egy számot, de hát elég tini szintű. Meséli, hogy mindig is zenész akart lenni, csak igazi zenésztársa, soha nem volt senki. Meg persze szégyellte is, de nem engedte az álmot: pár kedves akkorddal, csak úgy mellesleg megváltani a világot. Valahogy a zene az, ami a legközvetlenebb, egy festmény is szép, de amiatt te nem bőgsz végig heteket. Kiskorában járt zongira, de az nem olyan szép emlék, a panelszagú szolfézstanárok őt is kizsegerelték. Hangközökön röhögcsélünk, melyikhez mi tartozik. tisztakvart, négy hang, nagy terc boci-boci. Emlékszik, hogy már négyévesen is pont ugyanígy imádta a Mozart hangversenyeket, amire mindig vitte az anyukája. Látomása volt egyszer: „Zsófi, idefigyelj, te ne más legyél csak zenész!” Közben szólt a Kis éji zene. Szomorú ezt bevallani, de őszintén, rendesen félek, hogy a dal, amit előad, majd kiábrándít teljesen. De két másodperccel később rájövök, hogy ez egy reflex: Nem is te vagy, nem igazán te, mikor ilyenektől rettegsz. Megint az a hülye kép, amihez mindig viszonyítgatok, oké, hogy Quimby, de én 2 éve csak Avicii-t hallgatok. Kinyitja a táskáját, tényleg ott a szinti, megbolondulok. Na jó, akkor kezdem, huhhh… kicsit izgulok. Van, mikor érzem, hogy több, és nem csak egy szerephez kötött unalmas viselkedés vagyok, hanem minden... Az ég és a Hold És a gyerek, aki nevet a kutyán A gyermekláncfüzér a homlokán Minden vágyam elveszett Céltalan megyek a Nap vezet Ez most az, érzem, hogy ez az Hogy lehet ennyire igaz Húz az ég a hegyre fel, sírnom és nevetnem kell Egyszercsak eltűnt, ami fájt Látott valaki, és megsajnált Az enyém az egész hülye kis világ Megzabálnám, mint egy kisbabát Vannak olyan pillanatok, velem csak ritkán esik meg Hogy sehol máshol, senki mással nem lennék szívesebben De ez most az, érzem, hogy ez az Hogy lehet ennyire igaz Húz az ég a hegyre fel, sírnom és nevetnem kell Mert ez most az, érzem, hogy ez az Hogy lehet ennyire igaz Húz az ég a hegyre fel, sírnom és nevetnem kell Hát erre nem számítottam, hogy ez ennyire fasza lesz. én kábé pont ilyen zenéket keresek, mondom neki ezt. Nem tom, hogy elhiszi-e, de piros az arca körül, de én azon is kivagyok, hogy én ennek ennyire örülök. Ennyitől meghülyülök? De az tuti, hogy ez bezavart. Kb abba vagyok, bedobom, hogy csináljunk zenekart. Játszik pár híres számot és azt kell mondjam, tökös, egy tiszacipős harmincipszistől meg csillagosötös. Röhögnöm és sírnom kell, de ezt most visszatartom, a California Dreaming-et duettezzük a Tisza-parton. Péntek van, június, dél körül. Bemegyünk a városba. Úgy érzem, egyre jobban passzolok ebbe a krézi párosba. Csak izgalmam és derűm van, nem játszok semmi szerepet, bemegyünk egy turiba, és azt firtatjuk, mi is az a szeretet. Szerintem ez most közel van ahhoz, szóval nem egy ilyen nirvana. Kb minden az, mikor azt reméled, hogy azért ez még így marad. Az egyik olasz étterem teraszán egy háromnegyed pizza van, mondjuk a pincérnek, hogy megennénk ezt, ami itt maradt. Mondom Zsófinak, hogy kb az olasz a kedvenc országom, oda szeretnék majd elbicózni még idén nyáron. Nem tudom, mi van, meg vagyok részegülve, de csak így félig poénból felvetem, hogy akár velem tarthatna, ő ott még úgyse volt. Nem tudom, mennyire komolyan, de rávágja, hogy jó. Pont ilyen, mikor imádom, ha valami atom túltoló. Egész beleéljük magunkat, már így kitalálom, hogy tőlem most is indulhatunk, van is két bicaj otthon. Beszarok, de komolyan azt mondja, hogy legyen. Vagy lesmárolom nem soká, vagy csak megölelem. Dobogó szívvel fagyizunk, térnénk vissza a tárgyra, mikor egy buszt látunk meg, az oldalára írva, hogy Itália. Közelebb megyünk, emberek pakolnak, egymásra nézünk, A felhők mögül röhögve mutat valaki: ez a mi részünk. Velencébe megy a busz, indul húsz perc múlva. Sofőrnek itt nyoma nincs, Zsófi már fönn is van. Mosolygós olaszok között leghátulra beülünk. Félünk és örülünk, motorhang, megyünk. Kábé lázas vagyok, nevettet a hála. ezt hagytam ott majdnem gyávaságból pár órája. A vállunk egymáshoz ér, némán ülünk, hallom a kis szuszogásait, most már nyakig benne vagyok, bevallom. Nincsenek szavak, és a szép, hogy nem is kellenek, viszont túl sokszor jut eszembe, hogy csókolóznunk kellene. Egyszerre vagyok izgatott, kalandokra éhes, plusz egy pár órája megismert zenész csajsziba tök szerelems. Valamit kezdene ezzel is a kattogó fejem: Hol a hiba? Mi a baj? De szerencsére most nincs túl nagy ereje. És elkezdtem érezni a friss szerelmes szorongásokat, talán az is rosszat jelent, hogy nem beszél most hozzám sokat. Össze-vissza kombinálok fejben, és az izgalomtól remegni kezdek, ezt is ismerem jól kiskoromból. Megsimogat, hogy így remegek, és cukin nevet, a vállamra hajtja a fejét, köszönöm istenem. Köszönöm Istenem! Köszönöm Istenem! Elaludt a vállamon a kisdedem. Mit is tudok eddig róla? Mennyit is? Elég ez egy 700 kilométerre lévő Velencéhez? Forgolódok nyugtalan, mint ki nem találja helyét, simogatni szeretném a puha alvó fejét. Egy benzinkúton ébreszt minket egy jófej olasz néni. Nem fedjük fel a titkot, de meghív minket kávézni. Annyit elárulunk, hogy az egész útra kb egy csomag oreót hoztunk és célunk sincs, majd a kezünkbe nyom 20 eurót. Hálálkodva megköszönjük, nem akarjuk megsérteni, megegyezünk, hogy ebből fogunk Velencében sört venni. Fülesbe hallgatjuk, ahogy Zsófi szintizget valamit á-molban, őszintén örülök, hogy az egészet nem csak álmodtam. Teljesen komolyan elkezdjük tervezgetni, hogy miket játszunk majd az utcán, abból fogunk enni. Akármennyi beatles jöhet, ő tud is egy csomót. Megdumáljuk, hogy a Something című szám az mennyire jó. Egyre több ilyen kis simi van, úgy érzem magam, mint valami osztálykiránduláson kb ötödikes koromban. Tök indokolatlanul néha nagyokat nevet rajtam, ilyenkor a fejét lehajtja, ezeket a röhögéseket abba ne hagyja. Egy nagy városhoz érkezünk, a busz a közepébe megy be, megérkezünk Velencébe, de igazából a mennybe. Eláll a lélegzetem, ahogy a buszból kikeveredem az illatok is tudomásul vették, hogy ez már szerelem. Csak úgy nekiindulunk, amerre visz a láb, igyekszünk nem követni útitársaink útvonalát. Turista bőröndök ropognak, a Hold a vízen táncol, egy régi templomból orgona szól, gyakorol egy fiatal kántor. A vízre nézünk, mosolygunk, szemünkben egy gondolat: pont elég romi ez így is, nem kell ide gondola. Ha szeretnék ma még vele bármit, más út nem maradt itt: a húszas feléből veszünk négy üveg Birra Moretti-t. Egy kellemes csendes padon leülünk egy szép téren, Filózunk, hogy van ez a sors, meg ez az egész élet. Kb arra jutunk, hogy valaki föntről figyel tényleg, hogy azt csináljuk-e, amit szeretnénk, ami szerintünk a lényeg. És ha azt csináljuk, akkor úgyis annyira jó az, hogy onnantól minden más mindegy, na és ő akkor dobja a jókat. Hirtelen fellelkesül valamitől , az arcán látom, hazamegy, és csinál egy lemezt, vagy még itt az úton. Bátorítom, felőlem akár el is kezdhetjük, dobolok rá, ha akarja, vagy el is duettezhetjük. Hirtelen csend. Csak néz rám. Ajjaj! Ebből mi lesz. Nő a parám. Kicsit közelebb ül. De még mindig csend van. Mosolygunk szótlanul, egymásra nézve izgatottan. Kezdeném a szokásost, hogy az énképem romokban, a mutatóujját a számra teszi, mint a béna romkomokban. Odahajol, hozzáér a finom ajka az enyémhez, de csak épphogy egy picit. „Oli mindjárt felébredsz.” De nem, ez a valóság, felettünk az ég baldachin, aprókat csókolgatunk, keringőznek ajkaink. Ilyet még nem smaciztam, „a családom dögöljön meg, ha kamuzok.” A fellegekben úszok, zöld és lila fényeket haluzok. Zsófival lassúzok, az ajkait falogatom. A Velencei Karnevál ehhez képest falunapok. De nem akarok átmenni egy ilyen pajzán szexregénybee lindulunk bedrogozva a lila és zöld fénybe. Találunk egy klassz dombot, ledőlünk egy nagy fa keresztnél. Rossz érzéseket nem találok, pedig én keresnék. Egy velencei díszlet előtt fekszünk az égbe fenn, jóéjt puszit ad az arcunkra az örvénylő végtelen.